2011. november 9., szerda

2011. november 7., hétfő

Beauty forum kiállítás november 5-6


November 4 péntek.
A várakozásnak lassan a végére érünk, szombaton reggel elkezdődik az első kiállításunk, a
budapesti Beauty Hair & Spa szakkiállításon!
A SYMA csarnokban már javában tartott a sürgölődés, mindenki rendezte, szépítette a
standját. Mi is lelkesen állítottuk össze a kis boxunkat, ami , köszönhetően önzetlen
segítőinknek, szerintünk nagyon szép lett! :)



November 5.szombat
Reggel érkeztünk a csarnokba, berendeztük a vitrinjeinket, amit csilli-villi
üveggyöngyökkel dobtunk fel. Ezúton is köszönjük a Gyöngyboxnak!!:)
Már jóval a kiállítás megnyitása előtt, felkészülten, izgalommal vegyes félelemmel,
szuper NeuLash pólóinkban (Thank you, Marco!:)) vártuk a kiállításra érkezőket. 1-2 óra
múlva a szorongásnak már nyoma sem volt bennünk!
A szakma nagy része érdeklődve és nyitottan hallgatta végig az információkat a szérumról,
a hitetlenkedőket pedig meggyőzte a mi szempilláink állapota ( Köszönjük, Edina!:)) és a
képeink, melyek tesztelőink eredményeit mutatták, nagyon hatásosan! Köszönjük nekik, hogy
fotóikat a rendelkezésünkre bocsátották!
A nap végére annyira elfáradtunk, hogy egymással este csak félszavakkal kommunikáltunk,
de egyetértettünk abban, hogy igazán jól alakult az első napunk!:)




November 6. vasárnap
A nap hasonlóan zajlott, mint a szombati.
Újra és újra boldogan és felszabadultan ismételtük el minden kedves érdeklődőnek a
tudnivalókat.
Sokan már a térképpel és a Beauty Forumban megjelent hirdetésünkkel a kezünkben jöttek
oda a standunkhoz, ami külön öröm volt nekünk!!!

Ez a hétvége új erőt és hitet adott! Érdemes lelkesednünk és dolgoznunk, mert van értelme!
Nagyon szépen köszönjük minden kedves érdeklődőnek és vásárlónknak a pozitív élményeinket!
A regisztrációs lapot kitöltők között hamarosan kisorsoljuk, a 22.990 Ft értékű NeuLash
szérumot! A nyertest e-mailben értesítjük!




2011. október 19., szerda

Készülődünk a kiállításra


November 5.-én és 6.-án a budapesti SYMA csarnok A épületében ismét megrendezésre kerül a Beauty Forum kiállítás.

Mi is kint leszünk.

Az A 4/B standon találtok meg bennünket, ahol termékbemutatással, sminktanácsadással és értékes meglepetésekkel várunk minden kedves érdeklődőt.

A kiállításról természetesen részletesen is be fogunk számolni itt a blogban és a facebook oldalunkon is.

2011. október 11., kedd

No Animal Testing


Számunkra nagyon fontos az állatvilág védelme. Mint a nők többsége mi is szeretünk ápoltak és szépek lenni. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több sikeres nő számára fontos, hogy a szépészeti termékeinket ne ártatlan állatokon teszteljék.

Ezért nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Neulash szempillanövesztő szérumot nem tesztelték állatokon.

Ígéretünkhöz híven ezt most hivatalos dokumentummal is igazoljuk.

2011. október 3., hétfő

Októberi sminktippünk, hosszú szempillák előnyben. :)

Neulash sminktipp október.



A szemhéjra felvitt színek, a sárga, az arany és a réz az őszi faleveleket idézik. Az erősen festett, göndörített szempillák különleges kontrasztot alkotnak a szem árnyalásával. Ha valakit az ég nem áldott meg szép, hosszú pillákkal, a NeuLash szempilla növesztő szérummal orvosolható a "hiányosság" ugyanis a szemsmink koronája a szépen ívelt hosszú szempillasor!
Az arc könnyedén, szinte áttetszően alapozott /Advanced Hydro-Liquid Compact/, az arccsontok csak finoman színezettek, az ajkak puha rózsás-bézs színűek.

A kollekció fénypontja az új,Luminizing Satin Eye Color vonal, 15 színben, a semlegestől az egészen élénkig. Selymesen sima textúrájúak és ragyogóan keverhetők egymással.
A képen a Solaris fantázianevű árnyalat látható.



Gyönyörű, nőies smink, mentes a túlzásoktól.

2011. szeptember 15., csütörtök

Az első szállítmány

És megérkezett az első szállítmány!!!!!!!!

Már csak az OÉTI számot és a magyar használati útmutatót várjuk és már mehet is a boltok, szépségszalonok polcaira.

Webáruházunkban folyamatosan elérhető.

http://shop/facedesign.hu

Érdemes regisztrálni, mert az első 150 regisztráló között kisorsolunk egy 22900.- forint értékű, 4 hónapra elegendő Neulasht.

2011. szeptember 14., szerda

Hogyan kezdődött


Még decemberben kitaláltuk, hogy milyen klassz lenne egy igazán érdekes és új kozmetikai termékkel betörni Magyarországra. Olyasmit kerestünk, ami még nincs, meggyőző és hatásos valamint elég figyelemfelkeltő a megcélzott vásárlói réteg számára. kimentünk hát Bolognába, Európa legnagyobb és legnevesebb beauty kiállítására. Nem fogok hazudni, két napot bolyongtunk szinte elveszve a sok-sok szépségipari termék között, gyűjtögettük a prosikat, de valahogy nem éreztük azt, hogy megtaláltuk volna az igazit.
Már bontották a kiállítást, amikor egy pult mögül egy nagyon megnyerő üzletember megállított minket. Elmondott pár dolgot a NeuLashról, majd a kezünkbe nyomott két termékmintát és azzal engedett el minket, hogy próbáljuk ki és ő pár héten belül jelentkezni fog.
Mindketten éreztük, hogy ha ez a termék hatásos lesz, akkor valami csoda kincs akadt a kezünkbe. Úgy éreztük, hogy megtaláltuk amiért jöttünk. Ennél már csak akkor lettünk boldogabbak, amikor azt tapasztaltuk, hogy a szempilláink valóban látványos változáson mennek keresztül.
Mikor az amerikai üzletember az ígéretéhez hűen telefonált, mi már tudtuk, hogy ezzel szeretnénk foglalkozni. Szerencsére kiderült, hogy Ő is minket választott. Nem érdekelte, hogy új terület ez a számunkra, csak a belőlünk áradó pozitív energiákat érezte és végül, fél év munka után megkötöttük a szerződést és mára meg is érkezett az első szállítmány.
A termék egyenlőre csak a webáruházunkban kapható (http://shop.facedesign.hu) de viszonteladók jelentkezését is várjuk.

Kedves ismerősök, szívesen fogadunk minden jellegű segítséget a termék terjesztésével kapcsolatban is.

Viszonteladók jelentkezését várjuk!

Köszönjük a megelőlegezett bizalmatokat.
Erika és Zsani